Történetmondás rendezvényeken
A mesemondók hallgatása, hagyományai és ismertsége miatt, mindenki számára vonzó szórakozási lehetőség; főleg a gyerekek érdeklődnek iránta töretlen lelkesedéssel. A mesemondás játék; segít oldani a hangulatot, összehangolni a résztvevőket, és felkelteni az érdeklődésüket a rendezvény iránt. Játszani pedig a felnőttek is szeretnek.
Egy mesemondó, mivel szabadon válogat a gondolatban rendelkezésére álló történetek között, a legkülönbözőbb korosztályokat is képes lefoglalni és szórakoztatni, létszámtól nagyjából függetlenül.
A történetek hossza öt perctől a végtelenségig variálható; ameddig adott egy hely, ahol a történetmondás zajlik, addig egy rendezvény folyamán állandó lehetőséget biztosít a szórakozásra, és holtidők kitöltésére is alkalmas.
Minden rendezvény témájához, helyszínéhez, résztvevőihez lehet alkalmas történeteket találni, amik hangulatot teremtenek, és megadják az érdeklődők számára a programok hátterét.
| [kezdőlap] >>Miért fontos? >> Rendezvény | {Zalka Csenge Virág honlapja} |
